Állsz egy fa alatt, és nézed, ahogy hárman, akik egy időben meghatározták az életedet, távolodnak. Csak egyikük búcsúzott el tőled. Tudod, hogy nagy eséllyel soha, soha többé nem látod őket viszont, mégis bízol.
Olyan vagy, akiből nem lehet egykönnyen kiölni a reményt. Azonban az idő múlik, a fáról lehullanak a levelek, majd hó fedi be, végül újra kiteljesedik a lombkoronája. Majdnem egy év telt el, te mégsem felejtetted el őket. Bár mostani életed nagy része nem velük telik, nem felejtetted el őket.
Egy napon a semmiből előbukkan egyikük. Te intesz neki, de vagy nem lát téged, vagy nem ismert fel. Nem tudod, mit csinálj. Össze vagy zavarodva, görcs van a gyomrodban. Reménykedsz. Bízol benne, hogy már nem leszel sokáig egyedül a fa alatt.
Leülsz a fűbe és úgy vársz tovább. Hiszen úgyis ráérsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése