Ez a várva-várt nap is elérkezett végre: a szokásos évi, a tavaly óta bevezetett hagyomány: mozizás Kazuval, illetve Kaito-samával.
Már nyolckor talpon voltam, és nyugodtan készülődtem, mert előző nap a legtöbb dolgot bepakoltam, amit szükségesnek véltem. Persze aztán reggeli után szokásomhoz híven az utolsó pillanatokban is készülődtem, például képeket csináltam a kutyáról, vagy pedig kicseréltem az elemet a fényképezőmben. A tervezett induláshoz képest öt perccel később indultam el, ami részben megnyugtató volt, hogy biztos nem fogok elkésni, másrészt pedig feleslegesnek bizonyult fél 11 körül felszállnom a buszra, mert fél 12-kor már ott ültem és írogattam a vízesés mellett. Néha-néha felnéztem, hátha jön valaki. De tudtam, hogy ez hiú ábránd, ezért jobbára folytattam az írást.
Végre megjött Kaito-sama, és beszélgetni kezdtünk. Megmutattam neki a képeket, és hamarosan jött Kazumi is. Felsétáltunk a tetőre és letelepedtünk egy jó kis részre, ahol magazint olvasgattunk, és beszélgettünk mindenféléről, valamint megmutattam Kazunak a rajzaimat. Ezután előkerült egy kézirat, amit még ígértem... vagy nem ígértem? Mindegy, a lényeg hogy előkerült. Szembesültem azzal, hogy néhol olvashatatlan az írásom, mert hát ugye nem mindegy, hogy hét bátyja vagy két bátyja van valakinek. Próbálok olvashatóbban írni ezek után.
Miután átvettük a jegyeinket, és beültünk a filmre, már majdnem reklám ment. A film, a Karib-tenger kalózai 4. része nagyon jó volt. Az egyik felét végigbeszélgettük, a másikban nevetgéltünk, a harmadikban pedig a filmre is figyeltünk. Legalábbis a megfigyeléseim alapján, mert lekötött az, hogy idén a változatosság kedvéért megegyem a popcornomat a film végére. És ez csodák csodájára, sikerült is. Mivel alig voltunk a teremben, körülbelül 15-en, nyugodtan válogathattunk a helyek között, de ennek ellenére egész hamar letelepedtünk. Kicsit érdekes volt számomra, hogy a hely szinte kongott az ürességtől.
A filmben hallottunk olyan aranyköpéseket, meg részleteket, amiket soha nem fogunk elfelejteni, például a matrózok énekét. Az nagyon nagy volt. Valamint felmerült néhány, szintén felejthetetlen kérdés bennünk. Lássunk néhány példát.
0. A legjobb Kalóz a sütire megy? Igen, a sütire.
1. A Pap akkor halhatatlan végül is? Mindenfélét csináltak vele, és mindent túlélt.
2. Talán soha nem fogjuk megtudni, mi történt vele, amikor a várva-várt jelenet után védence lehúzta magával a víz alá...
3. Hogy nő lába egy szirénnek szárazföldön?
4. És honnan van szemfoguk?
5. Hogy lehet egy férfinek ilyen szép hangja? Mély és szhexy...
6. Hogy került a Fekete Gyöngy egy üvegbe? És ami még fontosabb: hogy veszik ki onnan?
Meg még sorolhatnám. De a stáblistánál a buborékok is megfogtak.
Miután vége lett, megvitattuk hogy ki hogyan megy haza. Végül is az jött ki végeredményképp, hogy Kaito-samáék elvisznek minket egy darabig. Volt egy kis idő, ezért besétáltunk a parkolóhelyre és leültünk a lépcsőre, ahol beszélgettünk, de én inkább nevettem, mint beszéltem, és Rubik kockáztam. Hamarosan átsétáltunk az épület másik oldalára, mert ott állt az autó. Kazumi hamarabb kiszállt, mint én. Körülbelül háromnegyed-egy óra múlva otthon voltam, és bár teljesen kimerült, de boldog voltam, tele jó élményekkel.
Tudom már, mit felejtettem el: fényképeket csinálni.
Szép jó estét mindenkinek ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése