Csendes este volt. Mindenki, aki élt és mozgott, a pihenéssel foglalkozott. Egyedül egy fiatal lány nem tett így. A csészéket mosta el éppen, és mikor visszament a szobájába, felnézett a rácsos ablakra. Azon tűnődött, hogy már kilát, nem úgy mint néhány évvel ezelőtt.
Ahogy ott álldogált, egy hang szólalt meg, egyenesen maga mellől.
-Látom, ezt a szokásodat még nem hagytad abba. Készen vagy?
A lány összerezzent.
-Gazdám... nem hallottam, mikor jött be. Régen itt van?
A férfi megrázta a fejét.
-Nem. Viszont mindig, ahogy itt állsz, olyan, mintha gondolkodnál valamin.
A lány egy pillanatra lesütötte a szemét.
-Így is van... mert nem tudom, mi van odakint. Létezik ezen a helyen kívül bármi?
-Tudnod kell, hogy a falakon túl nincs semmi. Semmi... csak üres, végtelen sivatag, aminek nem lehet látni a végét.-magyarázott komolyan a férfi. A lány bólintott.
-Értem... és van odakint eső? Mert csak annyi rémlik, hogy kiskoromban néha beborult az ég.
A férfi megrázta a fejét.
-Nem. Odakint sosincs vihar. Legalábbis olyan nem, amire te gondolsz. Az itteni semmit csak egy homokvihar tudja leváltani. Más nem.
Csend borult a szobára. Úgy álltak ketten egymás mellett, mint gyerek az apjával, ám mindketten tudták, hogy ez a viszony sosem következik be. A lány cseléd volt, a férfi a gazdája.
-És... van még valami ezen a világon kívül? - törte meg a némaságot végül a lány.
A férfi ránézett, és lassan megrázta a fejét.
-Azon kívül, ahonnan jöttél, még egy dimenzió ismert, de mindkettőnek a számára szinte teljesen elérhetetlenek vagyunk. Alig fordul meg néhány idegen itt.
-Akkor én is idegennek számítok, nem? -érkezett az új kérdés a férfi számára, aki nem is válaszolt rá későn.
-Te a cseléd vagy. Kiskorod óta itt nevelünk, szerintem emlékszel is. De most már elég a beszédből. Tedd a dolgod. Gyűlésre mindenkinek kell egy zöld tea.
A lány bólintott.
-Igenis, Gazdám...
Egymás után hagyták el a szobát. Ahogy az ajtó becsukódott, a holdfény elárasztotta a termet.
-Mit akarsz? - nézett mereven a férfi a belépő lányra, aki kicsit feldúltnak tűnt.
-A Hold elhagyta a legmagasabb pozícióját, mindjárt pirkad. Hogyhogy nem töltöd fel az energiáidat a következő napra?
-Gazdám... -kezdte kicsit tétován a lány- Gazdám, mit tegyek, ha az azelőtti éjszakáról álmodtam, amikor megtalált?
A férfi nagyot sóhajtott.
-Ilyenekért ne hozzám fordulj. Én sosem álmodom. Nem álmodtam, és úgy hiszem, sosem fogok álmodni. Most menj... pihenj holnapig.
A lány, aki az ajtóban állt, bólintott, és csendesen kilépett rajta, alig csapván zajt.
A fekete hajú férfi tűnődve nézett utána.
-Porcelánok nélkül kezd olyan csendes lenni, mint én.
Már késő éjszaka volt, mikor a fekete hajú férfi belépett a szobába. A Hold az ágyon fekvő, kis alak testét terítette be ezüstös fényével.
Megállt az ágy mellett, lenézett a lányra és csak úgy, magának megjegyezte:
-Kideríthetném, hogy milyen, és mekkora erő van benned, de ha kiderülne, akkor biztos, hogy én húznám a rövidebbet. Egyenlőre várok, várok türelemmel. Ha eljön az ideje, úgyis meglátom.
Még egy utolsó pillantást vetett az alvó lányra, majd szokásához híven mint az árnyék, kilépett. De mielőtt távol érhetett volna, a lány utánaszólt.
-Gazdám...
A férfi hátrafordult, és felvonta szemöldökét. Zsebre tett kézzel megvárta, hogy odaérjen, és mikor már csak egy lépés választotta el őket, a lány megszólalt.
-Gazdám, a holnapi gyűlésre minden készen áll. A zöldtea...
-Most nem azért jöttem - vágott közbe a férfi. A lány értetlen arcát látva magyarázni kezdett.
-Holnap küldetésre megyek. Te itt maradsz, és megvársz. Megértetted?
-Értem, Gazdám, de...
-Hallgass.Az a dolgod, hogy engedelmeskedj a többieknek, amíg nem vagyok itt.-vágott közbe a férfi. A lány lehajtotta a fejét, és hosszú hallgatást követően bólintott.
-Rendben, Gazdám.
-Jó. Most már aludni mész.-köszönt el szokásos stílusával a férfi, és kilépett az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése