Nosztalgia

Szeretettel köszöntök mindenkit eme szép, tavaszi napon!
Van egy olyan érzésem, ami már régóta nem hagy nyugodni, hogy nem vagyok normális. xD De tényleg nem. Az elmúlt időben egész idáig, sőt, még ezután is a nosztalgiának szenteltük az életünket Kuzuval. (akinek teljes szívből hálás vagyok, hogy segített e blog létrehozásában ^^) 
Témánk a nem annyira távoli, de nem is közeli múlt ecsetelése, egészen pontosan az októberi MondoCon, valamint az augusztusi mozizás Kuzuval és Kaito-samával. 
Az egyik legjobb filmet néztük meg, amit moziban láttam. Megjegyezném, nem voltam túl sokszor moziban, ez az első eset, amikor a barátaimmal ültem be egy filmhez. 
Tehát, először is felrémlett (e évben már sokadszorra) ennek az élménynek a kezdete, ugyanis Kaito-sama többször is fel lett hívva Kuzu által, hogy hol van. Addig mi Kuzuval szórakoztunk egy általam vitt játékkal, aki most sajnos gyengélkedik. T_T
Lényeg a lényeg, mikor Kaito-sama is megérkezett, és a jegyeket is sikeresen megvetük, sétálgattunk a West End tetején. A film előtt megvettük a popcornt és az üdítőt, és bár kis méretű kukoricát kértem, még a film véget érése után is azon nyammogtam. Még sétálgattunk egy kicsit, majd szétszóródtunk és mindenki ment a maga útjára.
Nem sokkal később, pontosabban október másodikán vettem részt életem első AnimeConján. Nagyon izgultam, hogy odaérek-e időben, és mivel aznap nem láttam teljesen, egy kicsit nehézkes volt megtalálni Kuzuékat, miután leszálltam a metróról. Mikor összegyűlt a kis csapat, elindultunk a buszmegállóba, és néztük: mikor jön a busz? Közben kezdett örömrohamom lenni. xD
Megérkezett jó sokára a busz, felszálltunk rá, és mikor odaértünk, villámsebesen leszáguldottunk róla, és mentünk sorba állni. Már ekkor is rohangáltunk összevissza, és készenlétben voltam a merülő fényképezőmmel. 
Amikor bejutottunk, Kuzu megtámadta az elefántokat. A többiek átöltözése után indultunk szétnézni. 
Igazából körülbelül a nap fele úgy telt, hogy keresgéltük egymást, de így is élveztem. Vettem egy fátyolos kalapot, amire a nap végére ráragadt a Gyászoló Kalap név. Mert hogy a fátyolt az arcom elé hajtottam. xD Végül is két fényképezőt is lemerítettem, és a telefonommal is csináltam képeket.
Ez a két emlékezetes nap régóta kísért, és rendszertelen időközönként felbukkan emlékeimben, és információt cserélek ezekkel kapcsolatban Kuzuval és/vagy Kaito-samával.
Szép, idióta, gondtalan órák... hiányoztok. T_T

További szép napot, és álmodjatok minden jót.